|
Cs. P. könyvesblogja
2010. március 20., szombat
Stefan Bollmann: Az olvasó nők veszélyesek
Óvodában azzal indult a nap, hogy a legjobb barátnőmmel leültünk, és lerajzoltuk ugyanazt a képet minden reggel. Lehet, hogy ez csak napokig történt így, de nekem éveknek tűnik. Harmadikban Zarándoklás a cédrushoz-t másoltunk, mondhatom, óriási sikerrel, éppen korosztálynak megfelelő feladat. Aztán jött az alma, gimiben meg a szék. Ötödikben az irodalomtanár mániája volt, hogy minden olvasmányt képregényszerűen le kellett rajzolni. Amikor egyszer végre rajzoltam valamit, ami tetszett, odaírta, hogy „Picit szebben rajzolj!” Anyád. Gimiben a szék mellett a legnagyobb szívás még a kreatív feladat, ugyan kinek van már addigra kreativitása ilyen körülmények között. Mi a fészkes fenéért nem lehetett inkább művészettörténetet oktatni, rajzolni meg rajzoljon, akinek hat anyja tehetsége van. Még szerencse, hogy múzeumba járni, albumokat nézegetni enélkül is lehet szeretni. Még nagyobb szerencse rám nézve, hogy irodalmat viszont tanítottak. Még majd kitalálják, hogy azt se. Persze nem erről kellene írni, hanem a könyvről, de mit is lehetne mondani róla, tökéletes. Könyv az olvasó nőről, aki vagyok. Egy előszóval, ami rólam szól, esszével az olvasás történetéről, meg gyönyörű képekkel, rövid szövegekkel, festőről, képről. Arányos, pont annyi, amennyi kell, ugyanakkor olvasnám, lapoznám még a végtelenségig, bár ez tudom, ellentmondás. Olvasni tulajdonképpen kevesen szeretnek, de aki igen, az általában nagyon, szenvedélyesen, pont mint ezek a nők a képeken. Persze, hogy jó a nyomába eredni, mi is ez az egész. Az előszóíró, Elke Hidenrich Virginia Woolftól idéz, hááát ettől én elájultam, ezt idézni kell. :) "Én mindenesetre gyakran azt álmodtam, ha megvirrad az utolsó ítélet napja, és a nagy hódítók, jogtudósok és államférfiak jönnek, hogy megkapják jutalmukat - a koronát, a babérkoszorút vagy márványtáblába vésett nevüket -, akkor a Mindenható Szent Péterhez fordul majd, ha minket lát közeledni hónunk alatt a könyveinkkel, s kissé irigykedve azt mondja: »Lásd, nekik nincs szükségük jutalomra. Mi nem adhatunk nekik semmit. Ők az olvasást szerették.«" Komment
|
IMÁDOM!!! Én németül kaptam meg egy barátnőmtől - soha jobb ajándékot! És jó hír, hogy van "folytatása", Az írónők, veszélyesen élnek címmel - de ez már nem annyira kreatív, mert csak életrajzokat közöl, szép fotókkal. Viszont nagyon jó előszó van hozzá.