Sofi Oksanen: Tisztogatás

Bár ez most kevésbé látszik, de az idei évet ezzel a várólistacsökkentős könyvvel kezdtem.

Egyszerre volt könnyű és nehéz olvasni. Könnyű azért, mert érdekes volt, izgalmas és fordulatos (nagyon is volt cselekménye például, ami a másik regényének annyira nem sok), és a stílusa sem különösebben megerőltető.

Nehéz azért, mert szörnyű dolgokról szól. Ráadásul nem fikció, tudható, hogy ezek a dolgok, háború, prostitúció, erőszak, így megtörténtek és megtörténnek.

Talán mégis Aliide személye volt a legérdekesebb, aki egyszerre volt áldozat, a háború áldozata, és a saját magánéletének, annak szerencsétlen alakulásának áldozata, és egyszerre... bűnös és súlyosan torzult személyiségű ember. Egyszerűen úgy alakultak a körülmények, hogy ő elvesztette valahol magát, és valahogy valahol azt kellett volna mondania, hogy na állj, ezt már nem. De nem mondta. És még az is olyan kisszerű volt. Még gonosz se tudott igazán lenni. Tényleg mint egy légy.

Zara, aki elég különös és hihetetlen körülmények között keveredik Aliidéhez, az utolsó lehetősége. Az a kérdés, hogy tud-e élni vele. És erre persze nem mondom meg a választ.

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.